Kikapcsolódás

Fűthető, masszázs, pezsgő szettel kiegészített kőris dézsánkkal várjuk vendégeinket.

Tökéletes kiegészítésként rendelkezésre áll infra és finn szaunánk, aroma és fényterápiával.

Rendezvény

Apartmanházunk, nem csak a kikapcsolódás céljából érkezőket szolgálja, kisebb - nagyobb összejövetelek, rendezvények helyszíneként is tökéletes választás.

Rólunk

Családunk régi vágya volt, hogy szálláshelyekkel és hozzá tartozó szolgáltatásokkal foglalkozzon, olyan szállást biztosítson amilyet magunk is kerestünk utazásaink tervezésekor. Ezt a tervünket 2018-ban kezdtük el megvalósítani a Balatonnál egy kisebb csopaki vendégházzal. Látva az első évek sikereit és az elégedett vendégeket, terveink idővel nőttek, ezért 2020-ban megálmodtuk és létrehoztuk a Boróka Apartmanházat Hárskúton, mely nemcsak jóval több vendéget tud fogadni, több szolgáltatással és egyedi élményekkel várja vendégeit az év minden napján.

Beleszerettünk a Bakonyba. 2020 év végén Lókúton megtaláltuk azt az épületet és környezetet, ahol azonnal láttuk a lehetőséget a bővítésre és következő apartmanházunk kialakítására. 2 év alatt sikerült kialakítani és 2023. januárban megnyitni a megálmodott Deres Apartmanházat, ahol 22 fő részére tudunk magas szintű szállást biztosítani pároknak, családoknak, baráti társaságoknak, de céges rendezvények és esküvőknek is szívesen adunk helyet egész évben.

2024-től már saját konyhánkban, a környék termelőitől beszerzett alapanyagokból készített reggelivel egészítjük ki szolgáltatásainkat.

Az apartmanházak üzemeltetése számunkra nem csupán munka, hanem a saját álmaink megvalósítása az ország azon részén melyhez mi személyesen kötődünk és melynek szeretetét és szépségét a szálláshelyen és szolgáltatásain keresztül minél több vendéggel szeretnénk megosztani.